Közéleti tevékenységem legválságosabb pillanatait élem
Nemrég, az átvilágítási törvény vitáján felszólaltam, és azt nyilatkoztam, büszke vagyok, hogy tagja lehetek annak a parlamentnek, amely megszavazza. Büszke voltam szüleim, nagyszüleim előtt. Ma egy másik helyzetben vagyok. Egy nehéz helyzetben. Egyszóval közéleti tevékenységem legválságosabb pillanatait élem a napokban.
Úgy érzem, hogy a keddi nap megtörte a választóim bizalmát. Nagyon nehéz kimondani, megmagyarázni, de az összes bennem megfogalmazódó dilemma ellenére tudom, a megszorító intézkedéseket tartalmazó csomag volt a lehetséges kiindulópont az ország új alapra való helyezéséhez. Ha a puszta számokat nézem, tudom, jól cselekedtünk, mert ezt az országot húsz év alatt pénzéhségre, a társadalmi rétegek közti kapzsiságra építettük. Ha az emberekre gondolok, ugyanolyan erősséggel érzem: megbántottuk őket, csalódtak bennünk, nem ezt várták. Mégis, ha sok véleményformáló tagadja is ezt, a megszorító intézkedések hiányában év végére még ennél is rosszabb lett volna a helyzet.
A krónikus román dâmboviţa-i betegség hatásait éljük most meg. Annak a betegségnek a hatásait, amelynek tünetei a halogatás, az ámítás, az elkendőzés, a képmutatás. Ki kell végre gyógyulnunk ebből a betegségből! Változtatnunk kell! Így nem működhet a Nagy Román Döntéshozás.
Június 15-én felvállaltuk, hogy az országot más alapokra helyezzük. Ennek az alapelemeit kell letennünk a következő félévben. Ha az elkövetkező időszakban a román társadalom és a román politikum nem ébred fel, hogy már tényleg a 24-dik órában vagyunk, hogy rossz alapokon állunk, hogy gyökereinkben kell megváltoznunk, akkor ez az ország valóban kormányozhatatlanná, sőt mélységeiben javíthatatlanná válik. Radikális lépésekre van szükség. Fel kell számolni a társadalmi igazságtalanságot, intézményi reformokra van szükség. A kormánynak meg kell tanulnia, hogy felelősen költse el a közpénzt, a preferenciákon alapuló szerződéskötéseknek véget kell vetni. A döntéseket helyi szinteken kell meghozni. A karhatalmi erőkre alapuló társadalmat el kell felejtenünk. Fel kell hagynunk a képmutatással, és azzal, hogy félévente változtatjuk az álláspontunkat. El kell tüntetni minden intézményt, amely magáért az intézményért és nem a társadalmi szolgálatért van. A helyi kezdeményezéseket kell támogatnunk. El kell fogadnunk, hogy nem csak egy bukaresti igazság létezik, hanem emellett sok és sokféle helyi igazság is, és amilyen formában ma működik ez az ország, ezt nem tudjuk érteni, érezni, átlátni, nem tudunk ennek a részese lenni.
Nagyon nehéz félév előtt állunk mindannyian politikusok, közéleti szereplők. De RMDSZ-es képviselőként ott van még valami: azzal a tudattal kell dolgoznunk, hogy az elkövetkező félévben vagy bebizonyítjuk, hogy tudjuk, miért választottuk kedden azt, ami az általunk képviselt közösségnek ma rossz, és újra elnyerjük a közösség bizalmát, vagy belátjuk, nem lehet az ország közéletére általánosan jellemző tehetetlenséggel és az ámítással partnerségben dolgozni.
Arra kell figyelnünk, hogy az elkövetkező félév utáni időszaknak a nyertesei a tanárok, az egészségügyben dolgozók, a fejlesztésekért felelős közhivatalnokok, a szociális hálóban tevékenykedők legyenek, vagyis az egész ország.
Félév határidőt adok magunknak, közéleti vezetőknek, hogy letegyünk valamit az asztalra. Másként a társadalom egésze elveszíti azt a lehetőséget, amit ez a nehéz helyzet mintegy paradoxonként megteremtett.
Beszélnünk kell az emberekkel mindarról, amit kedden a parlamentben is vállaltunk, hogy félév alatt tényleg jelentősen változtassuk meg a román társadalom alapjait.
Interjú a Hargita Népe napilap április 30-i számában (készítette Orbán Ferenc)
A bukaresti sajtó meglehetősen sokat foglalkozott az utóbbi napokban a magyarországi választások eredményeivel. Úgy tűnik azonban, hogy csupán a nyilvánosság vette napirendjére komolyabban az eredményeket, a politikai szféra kevésbé. Miként befolyásolja majd az új magyar belpolitikai felállás a két ország kapcsolatát, mennyiben érint minket, határon túli magyarokat a „Fidesz-kétharmad”? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Korodi Attila, az RMDSZ csíki képviselője, a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke is.
– Hogyan reagálta le a román politikai szféra a magyarországi választási eredményeket?
– A külpolitikai bizottság elnökeként azt érzékelem, hogy a román politikusok gyakorlatilag nem is reagálták le a magyarországi választási eseményeket és eredményeket. Szinte mintha semmi sem történt volna. Gondolom elsősorban azért, mert nem is igazán volt meglepetés. A győzelem aránya Európa-szinten valóban meglepetés, de az előzmények alapján várható volt a román politikusok számára is a Fidesz győzelme. Mindezek ellenére érdekesnek tartom, hogy a román politikában tulajdonképpen nincsenek reakciók, nem téma az, hogy Magyarországon kétharmados többséggel győzött a Fidesz. Mindenki tudatában van annak, hogy a kétharmados parlamenti arány jelentős eszközöket és erőt ad egy kormányzatnak, főként egy jobboldali kormánynak, amely a nemzeti érdekeket fontosnak tartja. Nos, az események ilyen megvilágításában sem tapasztaltam markáns véleménynyilvánítást, még csak összesuttogást sem a parlament folyosóin. A környezetemben, a román kollégákkal folytatott informális eszmecserék során sem volt téma. Számomra ez azt jelenti, hogy a román politikai elit számára nem „mumus” az új magyar kormány. A kampány során a Jobbik-téma merült fel több ízben is, de úgy látom, itt mindenki számára világos, hogy mivel a két ország kapcsolatában nem kap szerepet a Jobbik, nem is lehet ártalmas és nem is kell különösebb figyelmet fordítani rá.
– Románia és Magyarország kapcsolatainak minősége fog változni?
– Ebben a kérdésben sok fog múlni Orbán Viktor és Traian Băsescu személyén. A tavaly nyáron találkoztak és bizonyos gesztusokat tettek egymás irányába, most viszont megváltozik a kapcsolatok rangja. Érdeklődéssel figyelem, hogy a román államfő mennyire lesz nyitott, hogyan viszonyul ahhoz a számunkra normális politikai attitűdhöz, amit Orbán Viktor képvisel, akár a határon túli magyarok ügyében is. Erre a kérdésre még nincs egyértelmű válasz, az viszont bizonyos, hogy gördülékenyebb lesz az együttműködés, mert sok olyan helyzet adódik majd, amikor a Fidesznek, az RMDSZ-nek és Demokrata-Liberális Pártnak egy asztalhoz kell ülnie és döntéseket kell hoznia. Ezek a helyzetek olyan mechanizmusokat indítanak majd el, amelyek szorosabbá teszik a felek közti kapcsolatokat, de csupán egy adott szintig. Nem reménykedünk abban, hogy romantikus felvilágosodást látunk majd, egy radikális változást a román attitűdben. Ellenben arra számítok, hogy érdemi megvalósításait tekintve sokkal hatékonyabbá válik ez a kapcsolat, hiszen a Fidesznek érdeke, hogy a Romániával fenntartott viszonyában is eredményeket mutasson fel.
– Gesztusokról lévén szó, elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar kormányfő megkerüli – hogy úgy fogalmazzunk –, „átbeszél az RMDSZ feje fölött” bizonyos kérdésekben?
– Nem hiszem. Persze ne soroljuk ide azokat az – elsősorban uniós vonatkozásban vett – államközi ügyeket, amelyek protokollárisan és más szempontból is a kétoldalú érintkezést követelik meg. A határon túli magyarok ügyében viszont biztosan nem az RMDSZ feje fölött zajlik majd az egyeztetés. Ezt már csak azért sem tartom valószínűnek, mert az Orbán-kormány nem ismeri annyira Traian Băsescut, hogy ezt a szabadosságot megengedhesse magának. Magyarországon elismerik a román államfő érdemeit, de tudják róla azt is, hogy bizonyos döntésekben túlzottan önálló államférfi, ami sok esetben veszélyt is jelenthet. Éppen ezért hiszem azt, hogy a magyar kormány kellően körültekintő lesz a két ország kapcsolatát érintő döntések előkészítésében.
– Erdélyben immár legkevesebb három szervezetről kell beszélnünk, az RMDSZ-ről, az EMNT-ről, valamint az MPP-ről. Ön szerint a Fidesz milyen stratégiát választ, egy szervezettel fog kommunikálni, vagy többel?
– Árnyalt lesz a kapcsolattartás. Lesz olyan kérdés, amelyben intézményesen az RMDSZ-szel fog kommunikálni, és lesznek olyan témák, amelyekben háromoldalú egyeztetésre kerül sor. A romániai magyar társadalom részéről kétszereplősnek látom ezt a kapcsolatot. A Magyar Polgári Párt helyzete – és ez már a választások alkalmával kiderült – nem egy kényelmes helyzet a Fidesz számára. Ez rányomja bélyegét a következő időszak kapcsolattartására. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal szemben teljesen nyitott a Fidesz, az RMDSZ-nek pedig sikerült intézményesítenie a párbeszédet az EMNT-vel, amelyet továbbra is igyekszünk fenntartani. A Fidesz és az MPP viszonyát nem tartom teljesen felhőtlennek. Az MPP kezdeti nagy reményei kis, helyi üzletelésekben teljesedtek ki, ami egyik fél számára sem hasznos.
– Mind Románia, mind pedig Magyarország állami szinten foglalkozik a határain kívül rekedt nemzetrészek sorsával. Magyarországon régebbi téma a kettős állampolgárság, Románia ugyan az utóbbi években kezdett behatóbban foglalkozni a moldovai románok ügyével, de sokkal rugalmasabban kezeli azt. Összehasonlítaná a két folyamatot?
– Végre Magyarországon a határon túli magyarok állampolgárságának kérdése nem csupán belpolitikai ügy. Emlékezzünk vissza, 2004. december 5-én belpolitikai harc áldozata lett ez a kérdés. Ezzel szemben Romániában nem robbantak ki belpolitikai viszályok a Moldovai Köztársaságban élő románok sorsa ügyében, ezért Románia állami szinten sokkal rugalmasabban kezelhette ezt a témát. Ha alaposabban szemügyre vesszük a román–román közeledést, látnunk kell, hogy a rendszer a moldvai románok felé ugyan nyitott, de nagyon bürokratikus. Én azt várom el a magyar kormánytól, hogy ne ezt a bürokratikus utat válassza. Tegyük hozzá, hogy az erdélyi magyarok esetében ezt könnyebb kikerülni, mert uniós állampolgárok vagyunk. Fejtörést okoz majd a magyar kormánynak a vajdasági és kárpátaljai magyarok helyzete, de szerintem azt is meg lehet oldani, elsősorban politikai akarat kérdése. Persze az unió részéről felmerülhetnek aggályok, de Brüsszel elsősorban olyan nagyobb közösségek esetében aggódik, ahol számolni kell a migráció jelenségével és lehetőségével.
– Ön mire számít, a határon túli magyaroknak nyújtandó állampolgárság milyen mértékben lesz szimbólumértékű, és mennyiben lesz tartalma?
– Ez számomra is kérdés. Először is, vegyük figyelembe, hogy eltelt 20 év a rendszerváltás óta. Akár ha a mostani választásokat nézzük, a külhoni magyarság meglehetősen éretten viszonyul a magyar belpolitikához. Az uniós tagságból kifolyólag ma már a munkavállalás sem jelent problémát az erdélyi magyaroknak. Mindent összevetve én nem tartom kizártnak, hogy az erdélyi magyarok olyan állampolgárságot kapnak, amely magában foglalja a választás és a megválaszthatóság jogát is. Ebben a kérdésben Magyarországnak egyértelmű állást kell foglalnia, hogy milyen mértékig tud elmenni az állampolgári jogokkal, és ismét csak azt tudom mondani, hogy ez már nem képezi belpolitikai vita tárgyát, mert nem lesz akivel vitázni erről.
– Milyen témák kerülnek a két ország kapcsolatának napirendjére a közeljövőben?
– Természetesen az első körökben a határ két oldalán lévő intézményeknek kell megismerkedniük, a Magyar Országgyűlés összetétele teljesen megváltozott, más tárgyalófeleink lesznek, akár külügyi bizottsági szinten is. A magyar kormány struktúrájában és döntési mechanizmusában is oly mértékben fog változni, hogy az első időszakban a kormányközi kapcsolatok is szükségessé teszik az ismerkedést. Remélem, hogy az ősz folyamán már konkrétumok kerülnek napirendre, és akár közös kormányülésről is érdemben beszélhetünk. Romániában korántsem akkora a változás, az álláspont sem változott, ezáltal magyar fél tudni fogja, hogy melyik témában miként lehet megegyezni, kompromisszumos megoldásokat találni. A közhivatalnoki szintet leszámítva teljesen új személyek jelenítik majd meg a magyar tárgyaló felet. Azt remélem, hogy ez a változás impulzust ad a kapcsolatoknak, és nem fogja hátráltatni a közös munkát, a személyes attitűdök előreviszik, nem pedig hátráltatják majd ezt a viszonyt.
– Címszavakban, mely témák lesznek a két ország kapcsolatának napirendjén?
– Meg vagyok győződve, hogy a legelső a kettős állampolgárság kérdése lesz. Második és számunkra nagyon fontos téma az infrastrukturális összekapcsolódások, legyen az bármilyen szintű. Ezek ki is merítik a rövid távú napirendet. Hosszabb távon pedig beszélni kell arról, hogy mi lesz az itteni oktatási reformmal, mi lesz a kisebbségi törvénnyel, hogyan fejezzük be azokat. Tehát olyan témák kerülnek napirendre, amelyeket a Fidesz-kormány külpolitikája fel fog vállalni, mert az az érdeke, hogy itt egy erős erdélyi magyar közösség létezzen.
Lech Kaczynski, lengyel elnök, valamint a vele tartózkodó közéleti vezetők halála minden európai számára tragédia.
Őszinte részvétemet fejezem ki a gyászoló családoknak és a lengyel népnek.
Korodi Attila
parlamenti képviselő
a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke
Nemrégiben egyik külföldi kollegám mondta: szerencsés nemzet a magyar, hiszen annyi történelmi pillanatot tud ünnepelni, oly sok történelmi pillanatra tud visszaemlékezni. Nemzeti ünnepeitek nagy eseményekről, kiváló személyiségekről és felemelő eszmékről szólnak – hangsúlyozta.
Ma, 162 évvel az 1848-as forradalom és szabadságharc kirobbanása után itt állok a Nyergestetőn, és arra gondolok, boldog ünnepünk ez annak ellenére, hogy 1849-ben a szabadságharcunk elbukott. Boldog ünnepünk, mert a saját létünkért való küzdelmet, a közös ügyünkért való összefogást, a szabadságvágyat, a bátorságot, az elszántságot, a konokságot, a kitartást, a találékonyságot jelenti számunkra. Ritka pillanat, amikor egy nemzet minden tagja igazán összefog, s egy cél motivál mindenkit. 1848 ilyen volt. Bebizonyította, az ember korszakos változásokat tud elérni, ha hisz a saját akaratában. És azt, hogy vannak helyzetek, amikor nem a győzőt, hanem a legyőzöttet illeti a dicsőség.
Jókai Mór így ír 1848-ról: A földmíves elhagyta ekéjét, a tanuló elhagyta iskoláit, a családapa boldog tűzhelyét, s ment a zászlók alá. Tizenhárom-tizennégy éves gyermekek csoportja emelte a fegyvert, és hetvenéves galambősz férfiak álltak a gyermekekkel egy sorba… Úri családok elkényeztetett fiai, mágnások, nemesek jöttek önként, s együtt sanyarogtak a parasztfiúkkal esőben, zivatarban, sárban, szemétágyon, rongyban… Elmentek az ügyvédek; nem akart most pörlekedni senki. Elmentek a bírák; hisz nem volt senkinek panasza... A mérnökökből lettek tüzérek, utászok. Az orvosokbul tábori sebészek… Híres korhelyekből híres hősök lettek. Csöndes jellemekből oroszlánok… Még a rablók is megtértek. Egy hírhedt rablóvezér amnesztiát kért magának és társainak, s százhatvan lovast állított ki a csatamezőre… Nem volt fegyver. Vettek el az ellenségtől. Elébb kaszával, puszta kézzel kellett kicsikarniok a harc eszközét, hogy aztán küzdhessenek vele… Egy közönséges székely földész kitalálta, hogyan kell ágyút önteni, fúrni, és ellátni népét csatalövegekkel. Vashámorok átalakultak golyóöntödékké....Az egyházak odaadták harangjaikat ágyúércnek…
Mint ismert, Sepsiszentgyörgyön 1848 novemberében ült össze a Székelyföld megyegyűlése, amikor a császáriak feltétel nélküli megadásra szólították fel Háromszéket. Ekkor hangzott el a híres ígéret: „Lészen ágyú!”. Gábor Áron ezután székely harangokból több mint hetven ágyút készített, de csak egy maradt fenn. A fennmaradt ágyú nemrég hazakerült oda, ahova tartozik, Háromszékre.
Minden március 15-i megemlékezésen büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy székely vagyok. Amint mondtam, boldog ünnepnek tartom ezt a mait. De ugyanakkor minden március 15-én millió kérdés merül bennem fel.
Kérdések, valahányszor végigolvasom Jókai sorait, amikor Gábor Áron találékonysága előtt emelek fejet, amikor a székely falvakra gondolok, amelyek odaadták a harangjaikat ágyúércnek, amikor arra a maréknyi fiatal írástudóra gondolok, akik elindították Európa leghosszabb forradalmát, és akkor is, amikor itt állok a Nyergestetőn.
Vajon ma Budapesten a fiatalok összegyűlnének a Pilvax kávéházban? Lenne, aki megírja a 12 pontot? Lenne, aki elszavalja a Nemzeti dalt? Kerülne egy Landerer, aki odaadja a nyomdáját? És egy Gábor Áron, aki annyira akar fegyvert adni a szabadságunkért harcolóknak, hogy kitalálja, ágyút önt a harangból? Vajon ma a székely falvak gondolkodás nélkül odaadnák a harangjaikat? Vajon hányan cserélnénk fel a kényelmünket a lövészárkokkal?
Ma már nem Európa leghosszabb forradalmát kell véghezvinnünk. Ma már csak közösségünk érdekében, a minőségi mindennapok érdekében kell együtt gondolkodnunk, összefognunk. Amit hiányolok mai globalizált, internetes társadalmunk sok fiataljából, az a márciusi fiatalok elszántsága és bátorsága, lelkesedése, az erő a kudarcokon való túllépéshez, a közösségi munka folytatásához, valamint az összefogás. És nemcsak a fiatalokból hiányolom ezt. Nagyon sokszor, nagyon sokan választjuk a kényelmesebb, könnyebb megoldásokat. A saját érdekeinket helyezzük a közösség elé, összefogás helyett széthúzunk.
Mégis, mindezek ellenére ma, 2010. március 15-én a felmerülő kérdéseimre úgy érzem, megvan a válasz. Mi is képesek lennénk rá. Képesek vagyunk rá. Tavasszal megújul a természet. És ilyenkor, egy ilyen megemlékezéskor lelkiekben megújulunk mi is.
Viszont a felemelkedett ünneplésért, az igazi megújulásért el kell szakadnunk a mindennapok gondjaitól, el kell kapcsolnunk a román televízióadókról, félre kell tennünk a román újságokat. Mert az utóbbi napokban fellángolt gyűlölethullám mellett nehéz nyugodtan ünnepelni, nehéz nyugodtan emlékezni.
Nekünk pedig szükségünk van arra, hogy erőt merítsünk 1848. március idusából, példát vegyünk a fiatalok és idősek akkori szerepvállalásáról.
Egy társadalom, egy régió, Székelyföld, Csíkvidék csak úgy haladhat előre, ha az idősebbek évek során gyűjtött tapasztalatát kiegészíti a fiatalok lendülete és tenni akarása. Így sikerült ez annak idején 1848-ban is.
Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés.
Ehhez kívánok magunknak erőt, kitartást!
Korodi Attila parlamenti képviselő március 2-i politikai nyilatkozata
Hargita megyét és Csíkszeredát Románia-szerte a téli sportok fellegváraként tartják számon. A megye és a város olyan sportágakban adott értékes sportolókat az országnak, mint biatlon, gyorskorcsolya, műkorcsolya, sílesíklás. Gondoljunk Tófalvi Évára, Miklós Editre, Kristó Katalinra, és még sorolhatnám.
Hargita megyei képviselőként igen közelről látom, mi történik a téli sportok terén, milyen körülmények között edzenek a sportolók, akik országunkat olimpiákon, világbajnokságokon képviselik.
Például a csíkszeredai Sportklub keretében több versenysportág is működik, és ha figyelembe vesszük, milyen felszerelés, milyen eszközök szükségesek a versenyekre való felkészüléshez és az edzésekhez, nyilvánvalóvá, hogy nagy a forrásszükséglet.
A Sportklub tehát olyan sportolókat készít fel több sportágban (biatlon, mű- és gyorskorcsolya, hoki), amelyek bekerülnek az országos válogatottba. Ugyancsak a Sportklub működteti a csíkszeredai Vákár Lajos műjégpályát, amely évente az augusztus-március időszakban tart nyitva. Ebből ugyan származik némi bevétele a klubnak, de ez messze nem elég.
Jelenleg például a műjégpályán kellene felújítási munkálatokat végezni. Ugyanakkor rehabilitálni kellene a hargitafürdői sílesíkló- és sífutó pályákat, valamint a csíkszeredai gyorskorcsolyapályát át kellene alakítani az olimpiai szabványoknak megfelelően. Eddig a sílesíkló- és a sífutó pálya, valamint a gyorskorcsolya pálya munkálataira érkezett finanszírozás, viszont az összeg alig elégséges a felújítási munkálatok kezdeti szakaszára.
Elkészült a biatlon pályán a céllövő poligon, valamint a gyorskorcsolya pályán leaszfaltoztak egy 1 km hosszúságú részt. Emellett szeretnének felhúzni egy épületet, amely öltözőknek, irodáknak, edzőtermeknek ad otthont, illetve nézőtribün építését is tervezik, valamint az egész sportbázist be kellene keríteni.
A 400 méter hosszúságú gyorskorcsolya pálya teljes körű modernizálására 180.000 lejre lenne szükség.
Több mint világos: a téli sportok nem részesülnek a megfelelő pénzügyi támogatásban. Ami Hargita megyében és Csíkszeredában történik, nem egyedi jelenség, a helyzet ugyanilyen rossz egész Romániában. A labdarugás, valamint még néhány csapatjáték kivételével, amelyeket magántőkéből is finanszíroznak, a helyzet minden sportág területén kritikus. Az olimpiai sportágak évek óta nem részesülnek a kellő finanszírozásban, és ez a téli sportok esetében sincs másként.
2007-ben a Román Olimpiai Bizottság elkezdett alkalmazni egy téli sportokra kidolgozott stratégiát, és jelentős összegeket kezdett fektetni ezekbe a sportágakba. 2008 és 2009 folyamán a bizottság 2,5 millió lejt költött téli sportokra, de ez még mindig nem elégséges.
Koherens és reális stratégiát kell kidolgoznunk a versenysportokra. Ehhez pedig szakemberekre van szükség. Edzőkre, sportorvosokra, kinetoterapeutára, akik nemcsak kidolgozzák, hanem alkalmazzák is a fent említett stratégiát az edzéstől a versenyre való készülésen át a rehabilitációig.
Most a vancouveri Téli Olimpiai Játékok befejeztével láthatjuk, a versenysportolók jelentős eredményeket mutatnak fel. Komolyan veszik tevékenységüket. Sokszor viszont a megfelelő körülmények hiányában balesetek következtek be. Vajon Románia minden erejével támogatta sportolóinknak az olimpiai játékokra való felkészülését? Megadott nekik minden anyagi, infrastrukturális és humán erőforrásbeli támogatást? Úgy vélem, tanulnunk kell a 2007 – 2010 időszakban elkövetett hibáinkból. A jó sportoló minőségi életet szeretne. Viszont a mai szociális-gazdasági konjunktúrában ez csak abban az esetben lehetséges, ha kiegészítő jövedelemforrásai vannak. A kiegészítő jövedelem ebben az esetben a magánszférából érkező támogatás. Ebből a szempontból viszont az érvényes törvénykezés sincs segítségünkre. A sportoló jövedelmének nagy része állami-költségvetésből érkezik, viszont a federációk költségvetését 50%-al csökkentették. A sportnak pénzügyi támogatásra van szüksége, ellenkező esetben a befektetett erő és energia fejében nem tudunk a sportolók, az edzők, valamint a felkészítők számára megfelelő fizetséget nyújtani. Első sorban a törvényeket kell módosítani, az oktatási törvényt, a sport-törvényt, a jövedelem-adó törvényét, az egészségügyi törvényt, és minden mást, ahol megjelenik a sport fogalma.
Európa szerte a kormányok finanszírozzák a különböző sport bizottságokat és federációkat. Sőt a Sport Fehér Könyve, amely a Lisszaboni egyezmény ratifikálásával együttesen elfogadott hivatalos dokumentum szabályozza ezt. Kimondja, hogy a kormányoknak kötelességük, hogy anyagilag támogassák a sportot.
Újra kell gondolnunk a téli sportok finanszírozását, alkalmaznunk kell egy erre vonatkozó stratégiát, és módosítanunk kell az érvényben levő törvényeket, másként ahelyett, hogy értékesítenénk sportolóink tehetségét, elpazaroljuk azt.
Sportolóink tehetsége és teljesítménye előtt mindenkinek emelnie kell a kalapját.
Köszönöm a figyelmet!
Politikai nyilatkozatban foglalt állást február 23-án Korodi Attila parlamenti képviselő Bukarestben a fejlesztési régiók átszervezése mellett.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2008 októberében egy olyan törvénytervezetet nyújtott be a Szenátusba, amelynek értelmében a jelenleg létező 8 régiót feldarabolná 15 kisebbe. A törvénytervezetet a szenátus most, 2010 februárjában hallgatólagosan elfogadta, és elkezdődik a képviselőházi vita.
Miért tartotta szükségesnek az RMDSZ, hogy 8 nagy régió helyett 15 kisebb régiója legyen az országnak?
Elsősorban, ha a ma létező 8 régiót nézzük, nem derül ki, hogy milyen logika alapján határolták ezeket el, és milyen ismérvek alapján döntöttek a fejlesztési ügynökségek székhelyéről. Valahányszor választ keresünk, a válasz: EU –s elvárás, nem tehetünk semmit. Holott ez nem teljesen így van.
A statisztikai célú területi egységek létrehozásával AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1059/2003/EK RENDELETE (2003. május 26.) foglalkozik. Romániában is a fejlesztési régiók tulajdonképpen statisztikai célú területi egységek. A tagállamokon belül meglevő közigazgatási egységek képezik a területi egységek meghatározására felhasznált első ismérvet – tehát Romániában a jelenlegi megyékre kell a statisztikai régiókat építeni.
Tehát a régiók elhatárolásánál elsősorban az 1059/2003/EK Rendelet elvárásait kell tiszteletben tartani, azaz:
• figyelembe kell venni a földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülményeket
• a módosításoknak a népesség mérete tekintetében homogénebbé kell tenniük a regionális szerkezetet. Ez azt jelenti, hogy a népességi küszöbértékeket tiszteletben kell tartani (NUTS 2 értelmében 800.000 és 3.000.000 között)
• egyes nem közigazgatási egységek sajátos földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények miatt eltérhetnek a fenti küszöbértékektől, különösen a szigeteken és a legkülső régiókban
A jelenlegi régiós felosztás (8 régió) egyáltalán nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsó sorban kulturális különbözősége annyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni.
Az eddig lezárt programok és a GDP számsorok összevetéséből nem az derül ki, hogy a jelenlegi regionális felosztás és a rá alapozó támogatási rendszer a kívánt eredményeket elérte volna. Ellenkezőleg, nem javított az elmaradott térségek helyzetén, sőt fejlődési gócok kialakulásának sem kedvezett.
Ugyanakkor ezeken, a mesterségesen kialakított régiókon belül nem kohézió, hanem széthúzás van. Egyes megyék nagyobb támogatásban részesülnek, jobban fejlődnek, és nagyon sokszor a szegény megyék mutatói alapján a gazdag megyék részesülnek pénzalapokban, mivel ők az érvényben levő rendszer alapján erősebbek az európai uniós pénzek lehívásában.
A 8 fejlesztési régión belüli eloszlás azt látszik alátámasztani, hogy a támogatásokat sikerült népességarányosan elosztani. Régiókon belül a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték meg. Ez például azt is jelenti, hogy a nem kiemelt régiókon belül a szegény és kicsi megyék fokozottan kerültek hátrányos helyzetbe. 1998 – 2003 között 9 megye tudta GDP részesedését növelni. Ezek közül 4 (Bukarest, Temes, Hunyad, Kolozs) kapott az országos átlagnál magasabb támogatást. Meg kell jegyezni, hogy Bukarest mellett Temes és Kolozs nagy és erős megyék. 16 megye egyértelműen vesztett GDP részesedéséből. Ezek közül 4 „erdélyi” megye: Kovászna, Maros, Máramaros, Szilágy.
A politikai összefogásra nagy szükség van. Olyan régiókat kell kialakítanunk, amelyek nekünk, romániai lakosoknak kedvezőek, és ugyanakkor természetesek is, hiszen a történelem során akarva-akaratlanul kialakultak már régiók, például a Székelyföld, a Bánság, Bukovina, Dobrudzsa, Olténia és így tovább.
Ha figyelembe vesszük a korábban kiemelt tényezőket, és azok mentén próbáljuk az ország fejlesztési régióit átszervezni, ténylegesen lehetőséget adunk a fejlődésre. Olyan fejlődésre, amely kihat a mindennapjainkra.
Köszönöm a figyelmet!
Tisztelt megemlékező közösség! Hölgyeim és Uraim!
Böjte Péter elbeszélésében így emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről:
Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire, menjenek a határokra s álljanak őrséget, mert erőst jó katonák vótak. De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdőbe.
Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak!
Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!
Siculicidium. Székelygyilkosság.
Mindannyian tudjuk, mi történt itt Madéfalván 246 évvel ezelőtt. És akárhányszor visszagondolunk rá, kiráz a hideg. Sokan egyszerűen csak felháborodunk az élet, a történelem igazságtalanságán, hiszen itt ártatlan embereket gyilkoltak meg. Mások egyszerűen csak elszomorodnak…
Mindezek az érzések természetesek, az emlékezés velejárói. Mert az 1764-ben történtekről meg kell emlékeznünk. Kegyelettel tartozunk azok iránt, akik életüket vesztették, kegyelettel és tisztelettel. Ugyanakkor viszont úgy vélem nem elég csak az emlékezés, a szomorúság, vagy a kegyelet. Következtetéseket kell levonnunk.
Mi a madéfalvi veszedelem üzenete a mai ember számára?
Először is az, hogy bennünket, székelyeket a történelem során sokminden sújtott, de mindig talpra álltunk. Nem sajnáltuk magunkat, nem siránkoztunk, hanem folytattuk az életünket. Akkor is talpra álltunk, ha jogtalanul, igazságtalanul bántották, ha meggyilkolták szeretteinket.
A székelyeket nem lehet csak úgy ide-oda rángatni, igazgatni. Konokok, büszkék vagyunk. És tudjuk, mi az, amiért megharcoltunk, mik a jogaink, és azokat nem hagyjuk. Akkor is kiállunk jogainkért, ha ezzel zavarjuk a mindenkori vezetést. Ha valamit igazságtalannak vélünk, nem félünk azt kimondani, még akkor sem, ha annak következményei voltak, vannak és lesznek. 246 évvel ezelőtt több székely falu lakossága nyilvánította ki, hogy inkább adót fizet, de külföldi katonáskodásról hallani sem akar. Elfogadhatatlan volt számukra, hogy szabadságjogaik visszaállítása nélkül egyszerre katonáskodjanak, adózzanak, és földet műveljenek.
Tudták őseink, és tudjuk mi is, a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy csak saját magunkra számíthatunk. Nem hiába ősi székely mondás az, hogy Segíts magadon, és az Isten is megsegít.
És végül, de nem utolsó sorban, őseink – ahogyan mi is – össze tudtak fogni. Hiszen akkor idejöttek Madéfalvára a háromszékiek is. Habár győzött a zsarnokság, máig példaértékű a csíki és háromszéki falvak összefogása, kitartása, az ellenállás megszervezése.
Hölgyeim és Uraim! Minden kornak megvannak a maga zsarnokai, akikkel szemben a székely közösségnek fel kell emelnie a hangját. És minden közösségnek megvannak a maga gyenge láncszemei, ahogy akkoriban is akadtak olyan emberek, akik gondolkodás nélkül engedelmeskedtek a császári rendeletnek. Ezen is érdemes elgondolkodnunk.
De ma egyszerűen csak hajtsunk fejet az akkori székelyek konoksága, kitartása, összefogása előtt. És tegyük fel a kérdést magunknak: vajon méltó utódaik vagyunk?
Köszönöm a figyelmet!
Korodi Attila írása az Új Magyar Szó Üzletrész mellékletében
Koppenhágában gyűl össze december elején a világ színe-java, hogy megoldást találjanak a modern kor egyik legaggasztóbb problémájára, a klímaváltozás megállítására. Négy év. Ennyi idő telt el azóta, hogy
az Európai Unió először fogalmazta meg, hogy a 2012 utáni időszakra szükség van egy erős klímaváltozást megelõzõ nemzetközi egyezményre. Most kerül sor Koppenhágában az ENSZ Klímaváltozási Egyezmény aláíróinak közös ülésszakára, ami esélyt jelentett volna erre. Több mint tízezer kormányzati és nem kormányzati, nemzetközi szervezet, valamint a sajtó képviselõi tartózkodnak majd a dán fõvárosban. Mindenki eredmény reményében tekint (tekintett eddig) Skandinávia felé. Évekkel ezelõtt Európa eldöntötte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a kiotói egyezmény utáni periódusra a klímaváltozás eredményes megelõzésének érdekében kiharcolja az ezt elõidézõ gázkibocsátás erõsebb, akár 30 százalékos
csökkentését. A kiotói egyezmény értelmében 2012-ig az aláíró országok mindegyike közel kilenc százalékkal
kell csökkentse a klímaváltozást kiváltó gázokat. Mindezt azért, mert már a 70-es és 80-as évek beli kutatások rávilágítottak arra, hogy a modern iparosított világ nagymértékben befolyásolja földünk klímáját. (Ennek érdekében jött létre az ENSZ égisze alatt a közös felvállalásról szóló egyezmény, amelyet Kiotó városban írtak alá.) Az egyezményt támogatók és nem támogatók tapasztalata egyaránt vegyes. Romániának mint egyik elsõ országnak, amely csatlakozott a megállapodáshoz pozitív tapasztalatai vannak. A 90-es évek elején lezajlott gazdasági átrendezõdés a nyolc és fél százalékos csökkenés helyett negyven százalékosat eredményezett. Az iparosodott országok viszont fordítottan jártak. Kevesen tudták teljesíteni a kötelezettségeiket, ezért az egyezmény értelmében szabad kibocsátási jogokat kellett vásároljanak azoktól az országoktól, ahol nagyobb mértékûek voltak a megtakarítások. A fejlett európai országok viszont felismerték, hogy ez nemcsak megkötéseket, hanem óriási fejlesztési lehetõségeket is tartogat számukra. Itt találkozott
elõször erõteljesen a környezetvédelmi érdek az ipari érdekkel. Az Európai Unió a klímaváltozás elleni küzdelmet a legfontosabb politikák szintjére emelte. Többéves kutatások eredményei láttak napvilágot, amelyek kimondják, hogy két Celsius-fok felmelegedés felett olyan természeti katasztrófák sorozata történhet, hogy az általuk okozott károk helyreállítását még a fejlett államok sem tudják fedezni. Vagyis végérvényes gazdasági receszszió alakul ki. Ettõl a pillanattól kezdve az Európai Unió a klímaváltozás megelõzését biztonságpolitikai érdeknek tekintette. Elhatározta, hogy húsz százalékkal fogja csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, és kéri a legfontosabb gazdasággal rendelkezõ államokat, hogy közösen vállaljanak harminc százalékos zsugorítást Kyotó után. Természetesen a koppenhágai egyezmény kulcsszereplõi az Egyesült Államok, Kína, Dél- Afrika, Brazília, vagyis olyan fejlett vagy fejlõdõ országok, amelyek együtt a legtöbbet bocsátanak ki. Ezeknek az államoknak a legnagyobb gondja, hogy az ipari berendezkedésük energiaigényes, és számukra bármilyen felzárkózás nagy költségeket jelent. A világ szeme az Egyesült Államokon, ha õ felvállalná a felzárkózást, az szimbolikus értékkel bírna. Gazdasága megengedi, de sajnos a profit érdekében
a nagyipari vállalatok évtizedeken át blokkolták a zöld döntéseket. Az Obamaadminisztrációval megváltozott
az Egyesült Államok politikája is. Végre reális esély van a nagyobb gondosságra. És itt érünk vissza 2009 novemberébe. A nyári optimizmus megtört, mert Obama fontosabbnak tartja ebben az évben az egészségügyi reform elfogadását a kongresszusban, ezért több mint valószínû, hogy az Egyesült Államok még csak politikai keretegyezményt sem tud aláírni. Így Kína is bejelentette, hogy most Koppenhágában kivárna. Ha
ez megtörténik, akkor ebben az évben nem jön már létre új keretegyezmény. Marad az EU önkéntes vállalása, és a remény, hogy talán jövõben, Obama otthoni sikere után majd Mexikóvárosban megszületik az új ENSZ egyezmény. Így majd Mexikó bekerülhet a világtörténelembe, mint a legbátrabb nemzetközi egyezmény aláírásának helyszíne. A dán szakminiszter asszony – aki az egyezmény házigazdája kívánt lenni – történelmi esélyt szalasztott el szalasztottunk el.
Korodi Attila
volt környezetvédelmi
miniszter
Október 23-án Románia számos településén megemlékeztek az 1956-os forradalomról. Idén – a tavalyi évtől eltérően – a román politikum teljes mértékben hiányzott ezekről a megemlékezésekről. Emlékezzünk vissza, tavaly a román államelnök maga vett részt a csíkszeredai Gloria Victis ünnepségen.
Az 1956-os magyar forradalom október 23-án kezdődött. Megelégelve a Rákosi Mátyás - vezetést, a budapesti egyetemisták békés tüntetést szerveztek, amely forradalomba torkollott, és amelyet november 10-11-én a szovjet csapatok szabályos tömeggyilkossággal fojtottak el.
A budapesti eseményekkel számos erdélyi magyar és román szolidarizált, akiket később letartóztattak és elítéltek. A Tismaneanu-jelentés 1956-ra vonatkozó részében kiemeli, hogy a forradalom visszhangjai széles körben érezhetőek voltak az ország egész területén. A legérzékenyebben a temesvári, kolozsvári, bukaresti, brassói és jászvásári egyetemisták reagáltak. A kolozsvári és a bukaresti egyetemeken már az első napokban szolidaritást kifejező röpcédulák jelentek meg, amelyeket hamarosan tiltakozó nagygyűlések követtek. Ezek közül a legnagyobbra Temesváron került sor. Bukarestben is szerveztek ilyen nagygyűlést, amelynek eredményeként több egyetemistát is letartóztattak. Letartóztatások történtek Brassóban és Jászvásáron is. A kolozsvári egyetemeken – amint már említettem – már a forradalom kirobbanását követő legelső napokban megjelentek a röpcédulák. A Bolyai és Babeş Tudományegyetem diákjai azt tervezték, hogy közösen vonulnak az utcára, de erre végül nem került sor. Ellenben október 24-én a Képzőművészeti Intézetben tartottak egy egyetemista nagygyűlést. November 1-jén, Halottak napján pedig a tiltakozó diákok gyászkarszalaggal a karjukon a Házsongárdi temetőbe vonultak.
Relatív nagyszámú spontán tiltakozó esemény zajlott le vidéken is. A magyar forradalom véres elfojtását követően a román szekuritáté is soha nem hallott megtorlásokba kezdett. A jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28.000 embert tartóztattak le, közülük 1957 januárja és 1959 májusa között 9978-at ítéltek el.
A jelentésekben szereplő adatok szerint Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe.
Természetesen nem mindegyik esetet lehetett konkrétan a magyarországi eseményekhez kötni, de a rendszer kihasználta az alkalmat, hogy minden lehetséges ellenséget kiiktasson.
Egy ilyen lehetséges ellenség volt a kolozsvári Bolyai Egyetem. Mivel veszélyesnek tartotta, a rendszer kihasználta a kialakult helyzetet, hogy felszámoljon egy magyar intézményt.
Hölgyeim és Uraim! Fontos, hogy 1956 őszére emlékezzünk. Fontos, hogy tiszteljünk minden magyart és románt, akik akkor az életüket adták. Fontos, hogy elítéljük a kommunizmust, a kommunista diktatúrát és annak minden hatását, ahogyan ez történt a fenn említett Tismaneanu-jelentés megjelenésekor.
Mégis azt gondolom, hogy a kommunizmus elítélése nem elégséges. Igazságot kell tennünk azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak a kommunizmus elnyomására. Őket már nem támaszthatjuk fel. De azokat az intézményeket, akik az 56-os forradalom által teremtett körülményeknek estek áldozatul – mint a Bolyai Egyetem – rehabilitálni kell. A romániai magyar közösségnek joga van a Bolyai Egyetemhez, és életre kell keltenünk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor igazat adunk a kommunizmusnak, igazat adunk az akkori hatalomnak, aki felszámolta ezt az intézményt.
Nem elég emlékeznünk, nem elég szép dolgokat mondanunk 1956 őszéről. Nem elég ünnepségeken részt vennünk, nem elég szép beszédeket mondanunk, és nem elég koszorúznunk, ha gyakorlatilag nem teszünk semmit azon intézmények rehabilitációjáért, amelyek a kommunizmusnak estek áldozatul. Tettekre van szükségünk, nem szavakra.
Köszönöm a figyelmet!
Hosszas döntéssorozat nyomán a román kormány a környezetvédelmi minisztérium éves költségvetéséből kezdte támogatni az ivóvíz- és szennyvízhálózatok kiépítését, illetve rehabilitációját.
Miniszter úr, idén hány település nyújtott be igénylést a környezetvédelmi tárcához már elvégzett munkálatok megtérítésére? Mikor nyújtották be ezeket az igényléseket, és mennyiben térítette a minisztérium vissza ezeket a költségeket? - kérdezte Korodi Attila parlamenti képviselő szeptember 8-án Nicolae Nemirschi környezetvédelmi minisztert.
A kérdésre írásban vár választ. Ezt az érvényben levő törvények értelmében két héten belül meg kell kapnia.
KIÁLTVÁNY
Mi, Csíkszeredában összegyűlt székelyföldi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:
1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját.
2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát.
3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát.
4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze.
5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket.
6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Székelyföld magyarsága a maga arányában kell hogy jelen legyen a dekoncentrált intézmények vezetésében. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben.
7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében.
8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben.
9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket.
Itt, Hargita megyében, a romániai magyarság szívében vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése.
Isten minket úgy segéljen!
Csíkszereda, 2009. május 22.
2009-et írunk. Már nem 1989-et, már nem 1990-et, már nem 1996-ot. Az évek elmaradnak mögöttünk, mi meg reménykedve tekintünk nap mint nap a jövőbe. Mindegyikünk gondolatait remény tölti be, ha a családunkra, ha a megélhetésre, ha a mindennapokra, ha a gyerekeinkre, ha a nemzetünkre gondolunk.
Mert ilyen az ember, természetéből kiindulva azt gondolja, hogy rosszabb nem lehet, csak jobb.
A régmúlt idők történelme, vagy jelen hétköznapjaink sokszor megpróbálják megtörni ezt a hitet bennünk. De a hitet, a hitet a jóban, a hitet a jobban, a hitet a jövőben nem lehet csak úgy megtörni.A régmúlt idők történelme, vagy jelen hétköznapjaink sokszor megpróbálják megtörni ezt a hitet bennünk. De a hitet, a hitet a jóban, a hitet a jobban, a hitet a jövőben nem lehet csak úgy megtörni.
De ma nem a régmúlt idők történelméről, hanem a jelenről kell egyértelmű állást foglalni. Arról a jelenről, amelynek a mi szemünkben az egyik legmarkánsabb jellemvonása, hogy zord, igazságtalan és sokszor beképzelt. Igen, mert amit ma velünk a román kormány tesz, az nem tud derűlátásra késztetni, nem mondhatjuk róla, hogy az igazságosság bizonyítéka, és azt sem, hogy egy barátságos, népek közötti békés együttélés reményében meghozott döntés és cselekedetsorozat.
Beképzelt ma Bukarest, és beképzelt ma Bukarestnek minden itteni embere, vagy ami rosszabb, csatlósa. De egyet jegyezzenek meg a mostani kormányzó pártok: a politika jön és megy, de egy nemzet, az marad.
És mintha a mostani történések sejtelmesen a két világháború közötti időket is idéznék. Wass Albert mondotta: „A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.„
Ma itt Csíkszeredában egyértelműen ki kell, hogy mondjuk, hogy: elfogadhatatlan, és megalázó, ahogy egy 20 éves, lassan kialakuló, de egyre jobb eredményeket mutató szokásrendet lesöpörnek az asztalról, csak azért, hogy a két kormányzó párt bármi áron kifizesse támogatóit, megfinanszírozza kampányait és akár jogrendet is sértő helyi közigazgatási döntéseit meghozza.
Két hónapja napról napra felszólalunk és a demokrácia eszközeivel mindent megteszünk, hogy őket ebben megakadályozzuk. Legyen az javunkra döntő alkotmánybírósági döntés, az európai uniós országok nagykövetei figyelmének a felhívása, a kormányzó pártok parlamentereinek az informálása a jogsértésekről és az etikátlanságról, azoknak a közintézményeknek a megjelölése, ahonnan a magyar vezetőket leseperték, a lármafák, és meg nagyon sok, talán nem látványos, de igen fontos tiltakozási eszköz. Mindez azért - és ezért vagyunk ma itt -, hogy elmondjuk, a politikai váltógazdaság Székelyföld és a magyar kisebbség, vagy általában a nemzeti kisebbségek kárára kell, hogy történjen. Ma, egy hónappal a kormány döntése után elmondhatjuk hogy az ország 20 évet lépett vissza, ezt indokolja akár az új főtanfelügyelő, az új ifjúsági igazgató, az új egészségügyi igazgató és mások. Az ország kormánya és annak politikusai lejáratják magukat az állampolgárai előtt.
Ma nemcsak a holnapért gyűltünk össze, hanem a holnaputánért is. Ma egyértelműen kimondjuk itt Csíkszeredában: mi székelyföldi magyarok nem a román politikától, hanem a romániai jogrend megváltoztatásától várjuk a végleges megoldást. Hosszú távon a közösségi autonómiaformák garantálják a megoldást egy békés, fejlődő országos berendezkedésre. Beszéljünk itt kulturális autonómiáról, vagy beszéljünk területi autonómiáról.
Kazinczy Ferenc mondta : „ A más szabadságát tiszteli, aki szabad akar lenni.” Tisztelt román honfitársaink, legyetek igazán szabadok Romániában, tisztelve a mi szabadságunkat is. Erős jövője csak szabad emberek lakta országnak van. Mi szabad emberek vagyunk, mert ezt érezzük szívünkben, de nem csak lelkiekben, hanem a valós világban is szabadok akarunk lenni. Tisztelt egybegyűltek, ez a mai tüntetés egy erős mandátum a közösségi vezetőknek, hogy jogainkért következetesen és céltudatosan folytassuk küzdelmünket, félretéve minden zsarolási szándéktól való meghátrálást.
Nem zárhatom másként, minthogy Széchenyi szavaival intsem a román kormányt és román honfitársainkat: "Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…"
Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanácselnök,
Tamás Sándor, Kovászna Megyei Tanácselnök figyelmébe
Tisztelt elnök urak!
Amint tudjuk, Traian Băsescu államfő megbízta az alkotmányelemző bizottságot, hogy dolgozza ki a jelenlegi nyolc fejlesztési régió átalakítását, úgy, hogy az újonnan alakított régiók vegyék át a mostani megyék szerepét, hatáskörét.
1968-ban, a jelenlegi megyék kialakításakor nem vették figyelembe a korábbi közigazgatási régiókat, így az akkor alakított megyékbe bekerültek olyan települések is, amelyek nem tartoztak az illető régióhoz. Ebből aztán számos olyan tulajdonjogi-, kisebbségügyi-, fejlesztési- és infrastrukturális probléma származott, amelyekkel nap mint nap meg kell birkóznunk.
A régiók átalakítása lehetőség mindegyik romániai megye, így Hargita és Kovászna megye számára is a fent említett problémák orvoslására.
Ezúton szeretném Önöket felkérni egy-egy szakmai tanulmány elkészítésére, amely szociológiai-, társadalompolitikai-, tulajdonjogi-, közigazgatási-, infrastrukturális-, valamint kisebbségjogi szempontból elemzi az 1968-as megyésítés hatásait.
Úgy gondolom, hogy a jelenlegi régiók átrajzolásánál figyelembe kell venni a hagyományos, 1968 előtti régiókat. Ha nem így történik, akkor a jelenlegi problémákkal fogunk küzdeni a továbbiakban is.
Ahhoz, hogy Hargita és Kovászna megye az elkövetkező évben érdemben részt tudjon venni a régiók átrajzolását érintő vitákban, szükség van egy-egy ilyen jellegű tanulmányra.
A pozitív válasz reményében,
Korodi Attila
parlamenti képviselő
Lármafák gyúlnak ma este szerte Hargita megyében, hogy a magyarság megtarthassa képviselőit a számára fontos intézményekben.
Hiszünk abban, hogy a láng nem csak szülőföldünk hegyein, dombjain lobban fel, hanem ott ég ma este a szívekben is az együvé tartozás, az összefogás és a közösségi érdekünk lángja.
Hargita megyei képviselőként meggyőződésünk, hogy az ország törvényhozásában kell szolgálnunk most a közös érdeket, hogy – a magyar intézményvezetők mellett – az állami költségvetési támogatásoktól se essen el közösségünk.
Lélekben azonban mi is otthon leszünk ma este, közösségünkkel együtt gyújtjuk meg a lármafát!
KELEMEN HUNOR képviselő
KORODI ATTILA képviselő
GYERKÓ LÁSZLÓ szenátor
Február 11-án, szerdán 19 órakor az Ön településén is újra meggyújtják a székely összefogás tüzét, amellyel összetartozásunkat, közös értékeinket és együtt maradásunkat fejezzük ki.
Székely végváraink lármafák segítségével értesítették egymást a közelgő veszélyről. Ma ismét veszély fenyeget. A román kormány legutóbbi intézkedései veszélyeztetik az utóbbi közel két évtizedben kivívott kisebbségi jogainkat. Azokat a jogokat, amelyek a magyar nemzeti közösség szülőföldön való megmaradásának alapját képezik. Jöjjön el Ön is! Álljuk körül együtt a székelység lélekfelemelő tüzét! Csak akkor maradhatunk meg, csak akkor tarthatjuk meg magyar közösségünket, magyar intézményvezetőinket, ha megmutatjuk egységünket, s ismét meggyújtjuk az összefogás tüzét
Minden kászoninak, alcsíkinak, csíkszeredainak, pálfalvinak, szentegyházinak, lövéteinek köszönöm a bizalmat! Köszönöm, hogy arra szavaztak, mosolyogva folytassuk tovább a munkát.
A kampány utolsó hetén meghirdetett Legmosolygósabb székely település díjat pedig Menaságújfalu nyerte meg. Tehát a Hargita megyei 1-es számú választókerület legmosolygósabb települése, Menaságújfalu.
Tudja Ön, hogy nem messze innen, az udvarhelyszéki Székelyderzs lakosai még még ma is a templom bástyájában tartják szalonnájukat?
Ezt a témát járja körül a Simfest filmfesztivál idei első díjának nyertes filmje, a Székelyderzs éléskamrája címet viselő dokumentumfilm, amelynek csíkszeredai bemutatójára hívom Önt november 25-én este 6 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeleti Márvány termébe. A filmbemutatót követően derzsi szalonnázásra kerül sor. Szeretettel várom,
Szomszédol Korodi Attila képviselőjelölt. November 8-tól kezdődően választókerülete minden települését be fogja járni a legkisebbtől a legnagyobbig, Egerszéktől Csíkszeredáig.
Az egyes számú Hargita megyei választókerületbe 33 település tartozik – Csíkszereda, Tusnádfürdő, Szentegyháza, Homoródfürdő, Csíkszentgyörgy, Csíkbánkfalva, Csíkmenaság, Menaságújfalu, Egerszék, Csíkkozmás, Lázárfalva, Csíkszentlélek, Csíkmindszent, Fitód, Lövéte, Kirujfürdő, Csíkpálfalva, Csíkdelne, Csomortán, Kászonaltíz, Kászonújfalu, Kászonjakabfalva, Kászonaltíz, Imper, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton, Csekefalva, Szentsimon, Csatószeg, Szentimre, Tusnád, Újtusnád, Verebes.
Korodi Attila képviselőjelölt az Ön taxisofőrje. November 13-án reggel 7 és 9 óra között hívja a Csíki Taxit, telefon 0266-314.444, és kérje a 7-es autót. Délután 16.00 és 18.00 között pedig hívja a City Taxit, telefon 0266-372.111, és kérje, hogy Korodi Attilával utazhasson. A viteldíj tetszőleges, a bevételt a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház Gyerekosztályának adományozzuk.
Mi minden történik Csíkszeredában 24 óra alatt? Hogyan és kik sütik a kenyeret, melyik non-stop üzletben olcsóbb a Red Bull, mit csinálnak éjjel a rendőrök, mennyire nehéz mentősofőrnek lenni vagy a sürgősségen ügyeletezni, kik seprik az utcáinkat, milyen a szendvics a Landolóban, a kávé a készruhagyár melletti kocsmában?
Hol varrják a legelegánsabb kosztümöt? Hogyan lesz vízből sör? Hány busz érkezik ide Alcsíkról, Kászonokból, Szentegyházáról és Lövétéről, és hányra lenne szükség? Van-e már fűtés a vonaton? A buszok és a vonatok időben megérkeznek-e? Elérnek-e az emberek munkába? Hol lehet Csíkszeredában a legfinomabb reggelit enni? Használhatóak-e a biciklis sávok? Miben visszük el a zöldséget a piacról? Jól működnek-e a gyárak? Hát a városi buszjáratok? Hol lehet focizni Csíkszeredában, hát jégkorongozni? Melyik a legjobb kocsma?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ Korodi Attila képviselőjelölt és kampánystábja november 5-én este 10 órától november 6-án este 10 óráig Szeredában.
Az országunkba érkező turisták jelentős hányada itt kapja az első képet Romániáról.
Ezért tartottuk fontosnak, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy már itt találkozzanak Hargita megyével – fogalmazott Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke október 30-án, Bukarestben a Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren, ahol rendhagyó eseményre került sor.
A repülőtér történetében előszőr állított ki egy romániai megye a térséget bemutató infopultot.
Legyen Ön fiatal vagy nyugdíjas, idén novemberben csatlakozzon csapatunkhoz, kampányoljunk együtt!
A választási kampány érdekes, kihívásokkal teli, dinamikus, sokak számára ismeretlen időszak.
Mi már tudjuk, hogy lehetőséget ad tanulásra, kapcsolatteremtésre, de akár kikapcsolódásra is.
Jelentkezésüket az október 23- október 30 időszakban várjuk az alábbi elérhetőségek egyikén:
email: office@korodiattila.ro, gyerko.laszlo@rmdsz.ro
telefon: 0755-206655, 0744-103302
postacím: Csíkszereda, Petőfi utca, 37 szám
A Tervezd meg a plakátomat verseny díjkiosztójára került sor november 6-án délelőtt 11 órakor Korodi Attila képviselőjelölt Petőfi utcai kampányirodája előtt. A versenyt október 13-án hirdette meg a képviselő, a plakátokat október 29-ig lehetett beküldeni.
122 plakátterv érkezett be. A tervekre lehetett szavazni a www.korodiattila.ro honlapon, de a végső döntést egy három tagú zsüri hozta meg. Könczey Elemér designer, Márton Árpád festőművész és Novák Ede sportoló döntése értelmében a csíkszeredai Burus Botond lett a laptop gazdája. A Nagyváradon tanuló Botond sajnos nem tudott részt venni a díjkiosztón, helyette az öccse vette át a díjat Korodi Attilától. A verseny második helyezettje Bányai Sándor, a harmadik legjobb plakátot pedig Forró Hunor tervezte. Különdíjban részesültek Már Zsolt és Hallók Dénes. Korodi Attila elmondta, ő jelöltként nem szólhatott bele a döntésbe, de egyébként is nehezen tudott volna döntenti. Meglátása szerint nagyon sok tehetséges fiatal küldött be terveket, és ennek nagyon örül.
