2010-05-18
Tisztelt miniszter úr! Egy Hargita megyei lakos nemrég az alábbi problémával keresett meg. Szerette volna, hogy a nevét ékezetekkel írják be úgy személyazonossági igazolványába, valamint a vezetői igazolványába.
A személyi igazolvány esetében mindez könnyedén, minden nemű probléma nélkül meg is valósult. Viszont, amikor a kezébe kapta a vezetői igazolványát, azzal szembesült, hogy a neve nem úgy szerepel, mint a személyi igazolványában. A vezetői igazolvány esetében nem sikerült ékezetekkel írni a nevét, mivel a Kanadából vásárolt program nem használja ékezeteket. Így történt, hogy a Györgyből Gyorgy lett. Olyan eset is volt már az elmúlt évben az országban, hogy valakinek a két családneve közül csak az egyik jelent meg a vezetői engedélyen, és a két keresztneve közül egyiket csak egy betű jelezte.
Tisztelt miniszter úr, milyen megoldást lát a fenti probléma megoldására? Az, hogy ékezetekkel írják a neveket a hajtási engedélyekben mindannyiunk problémája. Arra kérem, részleteiben elemezze a helyzetet, és mielőbb keressen életképes megoldást ennek orvoslására.
Válaszát írásban és szóban is várom.
Korodi Attila
parlamenti képviselő
