2010-05-19
Húsz év telt el a forradalom óta, de a Temesvári kiáltványt még mindig nem sikerült gyakorlatba ültetnünk. Már többször elhangzott ennél a mikrofonnál, hogy nehezen, lassan változik Románia és a román társadalom. Ennek az egyik oka pontosan az, hogy nem ültettük gyakorlatba a Temesvári kiáltványt, és hogy nincsen átvilágítási törvényünk. – fogalmazott Korodi Attila parlamenti képviselő az átvilágítási törvény képviselőházi vitáján május 19-én Bukarestben.
Korodi úgy véli, hogy ha mostanig a kommunizmus alatt üldözöttek anyagi kárpótlásán volt a hangsúly, most az átvilágítási törvény erkölcsi kárpótlást hozhat mindenkinek.
Felszólalásában súlyos szavakkal illette azokat, akik a Temesvári kiáltvány nyolcadik pontjának alkalmazását valamint az átvilágítási törvényt azzal kifogásolják, hogy sérti az alkotmányt vagy egyéb törvényeket. Hol voltak ezek a törvények, amikor a szüleinket és a nagyszüleinket üldözték, bántalmazták? – tette fel a kérdést a parlamenti képviselő.
Kiemelte, az RMDSZ támogatja az átvilágítási törvényt. Végezetül elmondta, büszkén áll most a szülei és nagyszülei előtt, mert részese lehet annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen végre lesz átvilágítási törvényünk.
