2009-02-02
Informális találkozó keretében tárgyaltak február 2-án, hétfőn Csíkszeredában a Hargita megyei parlamenti képviselők és szenátorok, valamint az RMDSZ különböző megyei szervezetének vezetői a parlamenti választásokat, illetve a kormányalakítást kővető időszakban kialakult súlyos helyzetről.
Az elmúlt napokban a román politikai pártok közölték velünk, hogy egy sajátosan értelmezett politikai váltás jegyében, lecserélik a Hargita megyei prefektusi hivatalt vezető személyeket, valamint a dekoncentrált intézmények vezető magyar tisztségviselőit. Eljárásuk figyelmen kívül hagyja a megyében levő nemzetiségi arányt. Hargita megye lakosságának 85%-a magyar. Sértő, hogy a a román politikai pártok meg akarják szüntetni azt az 1990 után kiharcolt szokásrendet, amely szerint Hargita és Kovászna megyék élén felváltva egy magyar prefektus, illetve két magyar alprefektus teljesít szolgálatot. Az ilyen jellegű eljárásnak csakis az lehet a célja, hogy a magyarságot visszakényszerítsék az 1990 előtti magalázó helyzetbe, ezt pedig nem engedhetjük meg. A széleskörű és egységes társadalmi véleménynyilvánítás érdekében még ezen a héten konzultációt kezdeményezünk a történelmi magyar egyházakkal, illetve a megyei civil szervezetekkel – hangzott el a találkozó keretében. A megbeszélésen részt vett Korodi Attila parlamenti képviselő, Antal István képviselő, Gyerkó László szenátor, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, a Csíki Területi RMDSZ elnöke, Becze István, a Csíki Területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Bors Béla, a Csíki Területi RMDSZ ügyvezető alelnöke, Hajdu Gábor, megyei tanácsos, az RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezetének elnöke, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, az RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezetének alelnöke, valamint Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, az RMDSZ Gyergyói Területi Szervezetének elnöke.
